SZIMA
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

A SZIMA története
Miskolci Területi Csoport
Fotók az akadémiáról
A SZIMA első évei - Előszó

Kónya Sándor
Előszó

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia mint intézmény a Magyar Tudományos Akadémián végbement rehabilitációs folyamat eredménye. Széchenyi korától kezdve 1949-ig írók és művészek is tagjai voltak az Akadémiának. Ez állíttatott helyre - új formában.
A magyar felvilágosodás, majd a reformkor gondolkodói a polgári átalakulás, a haladás egyik feltételét a nemzeti műveltség megteremtésében és elterjesztésében jelölték meg. Kiemelkedő szerepet szántak egy tudós társaságnak: az akadémiának a nemzeti műveltség megalapozásában és kiszélesítésében, a magyar irodalmi és szakmai nyelv kialakításában, illetve továbbfejlesztésében, egységes nyelvtani szabályok megalkotásában.
Bár a hazai akadémia-alapítási tervek csaknem mindegyike a magyar nyelv fejlesztését tekintette a létrehozandó társaság legfőbb feladatának, e tervekben, elgondolásokban, művészetek és a nemzeti nyelv és a tudomány ápolása szorosan kapcsolódott egymáshoz. Azokban a tervekben, amelyek a szervezeti kérdéseket is felvázolták a tudományos osztályok között egy vagy több, nyelvtudománnyal, irodalommal, képzőművészetekkel foglalkozó osztály terve is megtalálható.
Az akadémiai eszme évtizedeken át formálódó alap elvei fogalmazódtak meg 1825-ben a négy alapító: gróf Széchenyi István, gróf Károlyi György, gróf Andrássy György és Vay Abrahám alapító-levelében, amelyben részletesen megindokolták és megerősítették az akadémia létrehozásához felajánlott anyagi hozzájárulásukat.

Ezek az elvek tükröződnek az 1827. évi XI. számú alapító törvényben és az első alapszabályban is, amely kimondta: „A Magyar Tudós Társaságnak egyedül csak az van téve céljául, hogy munkálódása által hazánkban a tudományok és a Szép művészségek honi nyelven míveltessenek s viszont ezek által a nyelv maga - csinosulást, fennséget és bűvülést nyerjen.” A „Szép művészségek” kifejezés kezdettől fogva elsősorban a szépirodalmat jelentette, bár voltak az Akadémiának képzőművész és előadóművész tagjai is. 1845-től a szép művészségek szóhasználatot a „széptudományok” kifejezés váltotta fel. Részint a nyelvművelés, mint fő feladat, részint az értelmiség akkori összetétele folytán a megalakult tudós testület tagjai között viszonylag sok volt az író. Ugyanis nem csak a Nyelvtudományi Osztálynak voltak író tagjai. Ahogyan Arany János jellemezte: „Az Akadémia keletkezésekor túlnyomólag szépirodalmi erőkből alakult.” Az 1830-as évek elején a tagok között szerepelt: Bajza József, Berzsenyi Dániel, Döbrentei Gábor, Fáy András, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály.
Az első évtizedekben a nemzeti nyelv művelése és a magyar irodalom fejlesztése állt a Tudós Társaság tevékenységének középpontjában. Ennek a munkának az irányítója a Bajza, Toldy, Vörösmarty alkotta híres „triász” volt, amely az 1830-as évek második felére nemcsak a hazai irodalmi élet, hanem az Akadémia tevékenységének is meghatározójává vált. Bajza kritikai munkásságával, Vörösmarty költészetével támogatta és segítette az új magyar irodalmi irányzat, a nemzeti romantika kibontakozását. Toldy pedig 1835-től a titoknoki székből irányította az 1840-es években kibontakozó akadémiai reformot. Közben szótárt szerkesztettek, nyelvtani szabályokon dolgoztak, megalapozták a hazai tudományos könyv- és folyóiratkiadást, támogatták a népköltészet gyűjtését, drámákat és színikritikákat írtak, pályadíjakat tűztek ki és pályázatokat bíráltak el, vagy ha kellett, mint Bajza, színházat igazgattak, lapot szerkesztettek. 1836-ban létrehozták a Kisfaludy Társaságot, amely mint az Akadémiához szorosan kapcsolódó szervezet, a magyar irodalmi életnek általuk irányított színtere lett.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után átmenetileg szünetelt az Akadémia tevékenysége, majd csak szoros hatósági ellenőrzés mellett működhetett újra. Csak 1858-ban az önkényuralomhoz igazított új alapszabályok elfogadása után tarthattak nyilvános üléseket és választhattak új tagokat. Ekkor lett akadémikus Arany János, Gyulai Pál, Jókai Mór és mások. Az alapszabály új nevet adott az I. Osztálynak, a „Nyelvtudományi” elnevezést „Nyelv- és széptudományi Osztály”-ra módosította.
Az újrakezdés nem egyszerűen a reformkori Akadémia újjáéledését jelentette. A fő feladat már nem a nyelvművelés és a nemzeti irodalom fejlesztése volt, hanem a tudományok korszerű művelése. A természettudományok fejlődése, a társadalomtudományokban az új módszerek alkalmazásának igénye olyan változásokat indítottak el a tudományos életben, amelyek a tudománypolitikára, az Akadémia működésére is alakító hatással voltak. A korszerű tudománypolitika alapelvei az 1860-as évek második felében formálódtak ki báró Eötvös József elnöksége és Arany János főtitkársága idején. Ezek az elvek nem csak az 1869-ben elfogadott - és 76 éven át érvényben‚évő - alapszabályokban tükröződtek, hanem a korábhan háttérbe szorult természettudományok fontosságának elismertetésében, és a gyakorlatot szolgáló társadalomtudományok fejlesztésének szorgalmazásában, megőrizve ugyanakkor a hagyományos irodalom- és nyelvápolás feladatát. 1867-ben Arany János a változást így jellemezte: „a tudományok különböző ágaiban új erők, jeles szakférfiak bevonásával erősödött az Akadémia, úgy, hogy ma már sokkal inkább érdemli, mint ama kezdő korban, tudományos nevét.”
Az írók, művészek szervezetileg az I. Osztályhoz tartoztak. Egy szervezeti reform eredményeképpen 1891-ben a három tudományos osztályon belül alosztályokat hoztak létre, így az I. Osztály egyik alosztálya lett a Széptudományi Alosztály, amelynek ekkor 6 rendes és 18 levelező tagja volt. Rendes tag volt többek között Gyulai Pál, Szász Károly, Lévay József, Beöthy Zsolt. Levelező tag volt Barabás Miklós, Báró Podmaniczky Frigyes, Arany László, Bartalus István, Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán, Pasteiner Gyula, Jókai Mór a tiszteleti tagok között foglalt helyet.
A széptudományok szervezeti helyzete nem változott a következő félévszázad folyamán. Ugyanakkor befolyását az irodalmi, művészeti életre a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve egyre inkább elveszítette. Konzervativizmusa miatt képtelennek bizonyult az Új irodalmi, művészeti irányzatok felkarolására. Ez jellemezte a két világháború között is. Ennek ellenére kitűnő tudósok, írók és művészek is kerültek be az Akadémia tagjai közé. Így p1. Aprily (Jékely) Lajos (1934), Bartók Béla (1935), Babits Mihály (1940), Márai Sándor (1942), Kodály Zoltán (1943), Tamási Aron (1943). Ez a sor folytatódott 1945 után: levelező tag lett Illyés Gyula (1945), Zilahy Lajos (1945), Pátzay Pál (1946), Sík Sándor (1946).
Az 1946-ban elfogadott új alapszabály a hagyományokat tiszteletben tartva az Akadémia célját a magyar tudomány és a magyar irodalom művelésében és terjesztésében határozta meg.
1949-ben az Akadémiának Szovjet mintára történt átszervezésekor a Széptudományi Alosztályt megszüntették, író és képzőművész tagjainak tagságát megsemmisítették.
A tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy hogyan ment végbe az irodalom és a művészetek rehabilitációja az Akadémián, milyen erőkkel és nehézségekkel találta szembe magát, aki vállalta ennek az ügynek a szolgálatát.
Forrásként a korabeli sajtót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia irattárának és a Magyar Tudományos Akadémia Központi Irattárának iratait használtam.

Budapest, 1995 december

Forrás: Kónya Sándor: A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia első évei, Budapest, 1996.