TAGJAINK
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

•  Bukta Imre
•  Nagy Ernő
•  Papp Lajos
•  Varga Éva
•  Vass Tibor

Serfőző Simon
Serfőző Simon

1942, Zagyvarékas

3526 Miskolc, Botond u. 17.
20 494 33 21
serfozo.simon@freemail.hu

kiadóvezető
Felsőmagyarország Kiadó
3526 Miskolc, Botond u. 17.
46/329-191

Zagyvarékas (Szolnok megye) határában, tanyán született 1942-ben. Általános iskolai tanulmányait Szolnokon végezte. Itt járt egy évig gimnáziumba is, majd Budapestre került, ahol az Egyenáramú Gépgyárban először segédmunkásként, majd betanított munkásként dolgozott. 1962-ben néhány hónapig a Szolnok Megyei Néplapnál újságíróskodott, ahonnan ugyanebben az évben katonának vonult be. 1965-ben leszerelt és Miskolcra került. A Napjaink szerkesztőségében 1968 tavaszától kezdett dolgozni, ahová Kiss Ferenc irodalomtörténész javaslatára jutott be, s ahol mindvégig, a folyóirat megszűnéséig a líra rovatot vezette. Megjelent kötetei: Hozzátok jöttem (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966), Nincsen nyugalom (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970); Ma és mindennap (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975) Amíg élünk (riportok, Magvető Kiadó, 1978),  Bűntelenül (versek, Magvető Kiadó, 1982), Holddal világítottunk (összegyűjtött versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984), Gyerekidő (regény, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986), Otthontalanok (drámák, Magvető Kiadó, 1988), Veszteségeink gyűlnek (válogatás versekből, riportokból, publicisztikai írásokból, Eötvös Kiadó, 1989) Elsötétült arcom (versek, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990), Hazajáró (visszaemlékezés, riportok, interjú, Új Kilátó), Jövőt írni (prózaversek, publicisztikák, Antológia Kiadó, 1994), Félország, félvilág (versek, Orpheusz Kiadó, 1995), Át az időn át (eseményjáték, Zagyvarékas Önkormányzata 1997), Gyerekidő I-II. (regény, Könyves Kálmán Kiadó, 1999), Jövőlátó (dráma, Könyves Kálmán Kiadó 2000) Gyerekidő I-II-III. (regény, Püski Kiadó, 2002), Virág (szerelmes versek, Gonda Kiadó, 2003) Közel-távol (válogatott és új versek, Püski Kiadó); Mindenáron (drámák, Püski Kiadó, 2005), Varjúleves (elbeszélések, Szépírás Kiadó-Orpheusz Kiadó). Díjai: Miskolc Város Irodalmi Díja (1970, 1976), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Irodalmi Díja (1978), Radnóti-díj (1979), Szabó Lőrinc-díj (1986),  József Attila-díj (1991), Kölcsey-díj (1994), Arany János-díj (2003),  A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1994).
1990-1993-ig a Holnap főszerkesztője, majd két alkalommal is az Új Holnap munkatársa.  1991-től a Felsőmagyarország Kiadó vezetője. Nős, gyermekei: Zoltán (34), Zsuzsa (28).