PROGRAMOK
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

Kiállítások
   Jószay Zsolt székfoglaló kiállítása
•  Fotók
   Lóránt János Demeter székfoglaló kiállítása
   Vass Tibor kiállítása
•  Művek
Előadások
   Jánosi Zoltán székfoglaló előadása
•  Fotók
   Fecske Csaba székfoglaló bemutatkozása
•  Fotók
   Rudolf Mihály székfoglaló előadása
•  Fotók
   Jurecskó László székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kishonthy Zsolt székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kárpáti László és Porkoláb Tibor székfoglaló előadása
   Cs. Varga István székfoglaló előadása
Egyéb Programok
   Feledy Gyula (1928-2010)
   Magyar Tudomány Ünnepe 2011
•  Fotók
•  Meghívó
   A Napjainktól az Új Holnapig
•  Vass Tibor
   Kondor Béla-emlékest
•  Fotók
•  Meghívó
   Honlap debütálás
•  Fotók
   Lillafüredi koszorúzás
•  Fotók
   Dobrik István írásai
   Múzsák kertje
   Széchenyi Istvánra emlékeztünk
Művészeti Szabadegyetem
   Művészeti Szabadegyetem 2013/2015
   Művészeti Szabadegyetem 2012
   Művészeti Szabadegyetem 2011
   Művészeti Szabadegyetem 2010
   Művészeti Szabadegyetem 2009
•  Fotóalbum
   Művészeti Szabadegyetem, 2008
•  Fotóalbum
Kosáry Domonkos ajánlója

Vannak a történelemben olyan kivételes személyiségek, akiknek üzenete jóval később is elevenen visszhangra lel. Mint felvillanó fényjel a múltból, az utókor képzeletét távolról is mozgásba hozza. Talán azért, mert többet hordoz magában, mint az a konkrét válasz, amelyet saját korának kérdéseire adott. S olyasmit nyújt, ami általánosabb érvénnyel a későbbi korok embereit is segíti abban, hogy jobban megértsék önmagukat és a nagyvilágot, annak minden problémájával és reményével együtt.

Ilyen kiemelkedő alakja volt a magyar történelemnek Széchenyi István, akinek emléke előtt tisztelegni óhajt, az utókor nevében, ez az album is. Életével, pályafutásával bő irodalom foglalkozik. S ennek segítségével választ nyerhetünk arra az első, viszonylag egyszerűbb kérdésre, hogy miként, milyen történeti feltételek közt lett ő a késő feudalizmus rendszerében élő és a Habsburg Monarchiába tartozó Magyarországon liberális nemzeti reform úttörője és annyi új társadalmi, gazdasági, kulturális kezdeményezés elindítója.

Széchenyi 1791-ben, nagybirtokos, grófi család fiaként látta mag a napvilágot. Apja azoknak a felvilágosult főnemeseknek volt egyike, akik egykor, a francia forradalom első éveiben, bizonyos reformok gondolatával foglalkoztak Magyarországon. Utóbb, 1802-ben, a ma is róla elnevezett magyar nemzeti könyvtárat alapította meg. A Vagyont és a magas társadalmi pozíciót tehát kivételes, egyéni esetekben fel lehetett használni a kultúra támogatására és a nagyvilág megismerésére is. Az ifjú Széchenyi tizenhét éves korában a császári sereg huszártisztje lett és részt vett a napóleoni háborúkban. Először 1815-ben járt Angliában, amelynek liberális intézményeit, jogegyenlőségét és technikai vívmányait utóbb is tanulmányozta és mintának tekintette. De megfordult Európa más országaiban, sőt – ellenpróbaként – a török birodalomban, a Közel-keleten is. Mindinkább úgy érezte, hogy életét „szegény kis hazája” felemelkedésére kell szánnia. Első közéleti fellépése az volt, hogy 1830-ban, már az új politikai reformmozgalom küszöbén látott napvilágot.

Ez a mozgalom több ágra oszlott a továbbiak során. Ezek képviselői nem egyszer egymással is éles vitába kerültek, miközben mind a jobb jövőt kívánták előkészíteni. Széchenyit – hogy a következő kérdésre feleljünk - , főleg az különböztette meg a többitől, hogy ismerve a nemzetközi viszonyokat és felmérve az ország helyzetét a Habsburg Monarchián belül, a reformokat, a nemzet felemelését lehetőleg a Habsburg-hatalommal való nyílt konfliktus nélkül szerette volna elérni. Sőt, óva intett a régi, történeti országban élő más nemzetiségekkel való ellentétek kiélezésétől is. Metternich bukása után azonban, 1848 tavaszán, örömmel vállalta a forradalom adta új lehetőségeket és az első felelős magyar nemzeti kormány tagja lett. 1848 őszén, amikor kikerülhetetlenné vált a fegyveres konfliktus Ausztriával, idegösszeomlással, önvádtól gyötörten szállították a Bécs melletti Döbling elmegyógyintézetébe. Pár év múlva, ismét magához térve, innen, a hatalom torkából szervezett nemzetközi sajtókampányt az osztrák abszolutizmus ellen. Amikor pedig a rendőri üldözés elérte, 1860 tavaszán főbelőtte magát. Tettét a nemzeti tiltakozás jeleként fogták fel az országban mindenütt.

Aki arra a harmadik – és legnehezebb – kérdésre próbál választ keresni, hogy Széchenyit mindezen túlmenően milyen sajátos, egyéni vonások jellemezték, annak talán először is abba a terjedelmes naplóba kell bepillantania, amely nála alighanem a belső egyensúly rendben tartásának volt eszköze, és amely egy rendkívüli tehetség önvallomásait örökítette meg, telve tervekkel, kétségbeeséssel, reménnyel, iróniával, néha könyörtelen humorral.

Aztán pedig érdemes sorra venni azokat a különböző vállalkozásokat, amelyekkel az újat, roppant találékonysággal és kitartással, mindig ott próbálta létrehozni, ahol az éppen lehetségesnek mutatkozott. Ilyen volt a főváros fejlesztésére irányuló igyekezete, a ma is álló Lánchíd létrehozása, ahol először kellett nemesnek is hídpénzt fizetnie. Ilyen a sajtó mozgósítása. Különösen ilyen a dunai gőzhajózás, az új nemzetközi vízi út megteremtése, amely elősegítette az ország nemzetközi megismertetését és a szomszédos szerb és román fejedelemségekkel való kapcsolatok felvételét. S a sor még hosszan folytatható, a Tisza szabályozásán át az új vasútrendszer tervéig, amely sugárszerűen szétfutó vonalaival, a mai hálózatnak is alapját képezi. A sokféle tervet és gyakorlati lépést azonban nála egy olyan nagy, mindent átfogó erkölcsi és művelődési és művelődési reform-koncepció fűzte egybe, amely a nemzet jövőjének igazi biztosítékát a „kiművelt emberfő mennyiségében” pillantotta meg.