PROGRAMOK
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

Kiállítások
   Jószay Zsolt székfoglaló kiállítása
•  Fotók
   Lóránt János Demeter székfoglaló kiállítása
   Vass Tibor kiállítása
•  Művek
Előadások
   Jánosi Zoltán székfoglaló előadása
•  Fotók
   Fecske Csaba székfoglaló bemutatkozása
•  Fotók
   Rudolf Mihály székfoglaló előadása
•  Fotók
   Jurecskó László székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kishonthy Zsolt székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kárpáti László és Porkoláb Tibor székfoglaló előadása
   Cs. Varga István székfoglaló előadása
Egyéb Programok
   Feledy Gyula (1928-2010)
   Magyar Tudomány Ünnepe 2011
•  Fotók
•  Meghívó
   A Napjainktól az Új Holnapig
•  Vass Tibor
   Kondor Béla-emlékest
•  Fotók
•  Meghívó
   Honlap debütálás
•  Fotók
   Lillafüredi koszorúzás
•  Fotók
   Dobrik István írásai
   Múzsák kertje
   Széchenyi Istvánra emlékeztünk
Művészeti Szabadegyetem
   Művészeti Szabadegyetem 2013/2015
   Művészeti Szabadegyetem 2012
   Művészeti Szabadegyetem 2011
   Művészeti Szabadegyetem 2010
   Művészeti Szabadegyetem 2009
•  Fotóalbum
   Művészeti Szabadegyetem, 2008
•  Fotóalbum
Veres László beszéde

Az 1820-as évekre érzékelhető repedések jelentek meg az Európát szigorú rendszerbe szorító Szent Szövetség építményén. Kulturális életünk nemzeti lelkületünket emelő mozzanatai a változások előjeleként tűntek fel. Kazinczy Ferenc és társai teremtették meg a hiányzó feltételeket ahhoz, hogy befejeződjék az egységes, a nyelvjárások felett álló irodalmi nyelv kialakulásának folyamata. Kölcsey Ferenc megírta a nemzeti Himnuszunkat. Vörösmarty Zalán futásának „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?” kezdetű sorait százak skandálták a pesti utcákon. Bólyai János előtt felvillant a nem-euklidészi geometria felépítésének teljes körvonala. A végleges forma villanásszerű megfejtése vezette tollát, amikor megírta nevezetes levelét: ”semmiből egy újj másvilágot teremtettem.”

1825-ben, hosszú rendeleti úton történt kormányzás után I.Ferenc összehívta a magyar országgyűlést, s ezzel kezdetét vette történelmükben a reformkor. Mint napjainkban, úgy akkor is egy egész nemzet reményekkel teli várakozással tekintett a jövő elé. Ekkor robbant be történelmünk színterére az akkor még magyarul nem is kifogástalanul beszélő huszárkapitány, gróf Széchenyi István, aki l825 november 3-án „Hic Rhodus, hic salta!” „felajánlom itt nyilvánosan összes jószágaim egyévi jövedelmét a nemzeti szellem felvirágzására” bejelentésével megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát.

Széchenyi hirtelen kipattant rendkívüli tettével kivívta a széphalmi nagy öreg, Kazinczy Ferenc elismerését is, aki l831-ben, töredékben megmaradt episztolájában így írt az akadémia alapítójáról:

„Szerelme és büszke dísze nemzetünknek!
Nagy már atyáid fényökben, saját
Kebled szent érzetében még nagyobb!”

A reformkor Széchenyivel szemben álló vezéralakja, Kossuth Lajos történelmi dicsérete is ezen tettből fakadt a későbbi cselekedetek magvetését elismerve:”A setétséget utálni már megtanultuk volt fényvillogásával ama férfiunál, kinek századokon ható eredményekben sem nem többet, a nemzet újjászületésén sikeresben munkást, egy szóval kinél nagyobb magyart nem ismerek, s kinek nevét, a Széchenyi István nevet csak buzgó hálával és hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíg lesz magyar.”

Széchenyi az akadémia megalapításával Bél Mátyás, Ráth György, Ürömi József és Kazinczy Ferenc századot átívelő gondolatait váltotta valóra. Önmagában e cselekedetével is beírhatta volna nevét nemzeti történelmünk képzeletbeli aranykönyvébe. De gondoljunk csak bele! Ez még pályafutásának, első grádusa volt! Ezt tettek sokasága követte: A kaszinómozgalom, a magyar kultúra ügyét szolgáló színházi program elindítása, a Duna hajózhatóvá tétele, a Tisza szabályozása…,hogy csak néhány elemet kiragadjunk reformtörekvései sorából. S még ekkor nem is szóltunk a politikai programját tartalmazó Hitel, Világ, Stádium című műveinek megírásáról, amelyek mögött ott húzódott nagyszabású, embert formáló terve. A Hitel sokáig ily cím alatt futott: Boldogság alapjai.

Széchenyi egyik nagyszabású elképzelése a Lánchíd felépítése volt. Nem véletlen talán, hogy ez a terv adta a közelmúlt egyik magyar filmsikerének, a Hídembernek az alapgondolatát. Mert Széchenyi valóban Hídember volt, a múltat és a jövőt összekötő akarat predestinációja. A múlt számára:”Haldokló haza, zsibbadt nép, régi emberek.” Úgy vélte, hogy a legnagyobb bajok Magyarországon az emberekben vannak:”Kűlső feltételeik, világuk elmaradottsága könnyebben megváltoztatható, mint tudatlanságuk, öntudathiányuk, gyengeségük.” Széchenyi eszmerendszerében a jövőt az új ember képviseli. Milyen az új ember- a reform célja, egyben eszköze? Független, tiszta lelkiismerettel s élettudománnyal rendelkező személyiség. Vagyona ha van, rendben áll, maga pedig egészséges. Nem bénítják régi előítéletek, uralkodó vonása a mások iránti rokonérzés. Folyvást előbbre törekszik, de a közösséget tartja szem előtt.”

A múlt és a jövő között a Hídember feladata az átmenet szűk ösvényének megteremtése. Az ösvény pedig nem más, mint az önszerveződéssel létrehozott egyesülés, egylet gazdasági és kulturális téren egyaránt. Az önszerveződés ösztönzésére példát mutatva indította el Széchényi a kaszinómozgalmat és a színházépítési programot. 1831 a kaszinók gomba módra szaporodtak az országban. A pesti kaszinó után térségünk intézményei voltak a legjelentősebbek létszámuk és hatásuk tekintetében egyaránt. Miskolcon Szemere Bertalan vezetésével tömörül kaszinóba a haladó nemesség. Zemplén fővárosában, Ujhelyen pedig Kossuth lett a Kazinczyt, Balásházy János, Lónyay Menyhértet, Szemere Miklóst is tagjának tudható, 11 újságot járató kaszinó vezéralakja.

Széchenyi alkotásaival, létesítményeivel kapcsolatos programjának legjobb összefoglalása a Játékszínről írott röpirata. A színházakat részvénytársasági alapon kívánta megszervezni. Bár a részvény jegyzők csak „erkölcsi dividendát(osztalékot) kaptak volna. Mégis remélte, hogy a magyar nyelv és irodalom terjesztésére és fenntartására adakozó honfiak” „nemzeti üggyé” teszik a színházépítést. A mozgalomban éppen városunk, Miskolc népe mutatta meg igazi Magyarságát, hiszen elsőként határozta el új színház építését 1843-ban a leégett régi színház szomszédságában. Az első részvényt Széchenyi jegyezte 2oo forint névértékben

Széchenyi mindmáig ható nagy tettei a gazdasági társulásokban, nevezetesen az Al-Duna és a Tisza szabályozására létrejött egyesületekben gyökeredzenek. Széchenyi 1845 szeptemberének végén indult el pestről tiszai szervezőútjára, hogy a megyékkel elfogadtassa a Tisza egységes szabályozásának tervét. Útjának első állomása Miskolc volt, ahol felkereste a kaszinót és tájékozódott a színház építéséről. A fáklyás felvonulással tisztelgő városiaknak köszönetet mondott „Thália papjainak” befogadásáért. Szeptember 3o-án érkezett Sátoraljajhelyre, ahol Kazinczy emlénye előtt tisztelgett és a kaszinó tagsága előtt beszédet mondott megköszönve a tiszteletbeli taggá választását. Útja a Tisza bal partján folytatódott. 1845 október 9-én érkezett Tiszadobra, ahol létrehozta a negyedig Tisza szabályozási Társulatot és az első kapavágás megtételével elindította a Tisza szabályozási munkálatait.

Széchenyi István észak-magyarországi kötődései pillanatok voltak történelmünk reformkorral fémjelzett időszakában. Az 1849 után ellenzékiségéről híressé vált térségünk kossuthi hagyományok ápolásán fáradozó politikusai előtt magától értetődő volt a „legnagyobb magyar” emlékének megörökítése. 1861-ben az országban elsőként Miskolcon neveztek el utcát a boldog ember megteremtéséért fáradozó nagy hazafiról. Kőből faragott mellszobra pedig nem messze Kossuth szobrától az Erzsébet tér 2. számú épület homlokzatán állott Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály társaságában egészen 1939-ig. A szobor üzenete pedig a következő volt a mai nemzedéknek:

„Sokan azt gondolják:
Magyarország volt. Én
Azt szeretném hinni: Lesz!