PROGRAMOK
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

Kiállítások
   Jószay Zsolt székfoglaló kiállítása
•  Fotók
   Lóránt János Demeter székfoglaló kiállítása
   Vass Tibor kiállítása
•  Művek
Előadások
   Jánosi Zoltán székfoglaló előadása
•  Fotók
   Fecske Csaba székfoglaló bemutatkozása
•  Fotók
   Rudolf Mihály székfoglaló előadása
•  Fotók
   Jurecskó László székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kishonthy Zsolt székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kárpáti László és Porkoláb Tibor székfoglaló előadása
   Cs. Varga István székfoglaló előadása
Egyéb Programok
   Feledy Gyula (1928-2010)
   Magyar Tudomány Ünnepe 2011
•  Fotók
•  Meghívó
   A Napjainktól az Új Holnapig
•  Vass Tibor
   Kondor Béla-emlékest
•  Fotók
•  Meghívó
   Honlap debütálás
•  Fotók
   Lillafüredi koszorúzás
•  Fotók
   Dobrik István írásai
   Múzsák kertje
   Széchenyi Istvánra emlékeztünk
Művészeti Szabadegyetem
   Művészeti Szabadegyetem 2013/2015
   Művészeti Szabadegyetem 2012
   Művészeti Szabadegyetem 2011
   Művészeti Szabadegyetem 2010
   Művészeti Szabadegyetem 2009
•  Fotóalbum
   Művészeti Szabadegyetem, 2008
•  Fotóalbum
Vass Tibor

Bűnös akarnokság? Vétkes kényelem?
- néhány megjegyzés a Kárpáti-könyv kapcsán -

Hozzászólásomat egy Kárpáti Béla idézettel kezdem: "Az Új Bekezdés 1997-ben feloszlatta önmagát. Az ok, hogy küldetését elvégezte, nem tűnik elegendőnek, mert ha van iránta érdeklődés - mint a kezdetekben megnyilvánult -, akkor nem folytatni vétkes kényelem. Ha azonban elhalt iránta az érdeklődés, akkor folytatni bűnös akarnokság lett volna. Feltehetően inkább az érdeklődés elcsendesedése volt a valódi ok." Az Irodalom Miskolcon II., A Napjainktól napjainkig című kiadvány szerzője nem volt és nincs jelen Miskolc irodalmi életében, következésképp talán oktalanság megengednie magának ilyen feltételezést. Persze ez azt jelentheti, hogy szerintem én jelen vagyok, ami korántsem "megingathatatlan". Maradjunk annyiban, hogy ő egy másikban van jelen, egy olyan másikban, amit rajta kívül senki, vagy csak nagyon kevesen tudnak érzékelni.
Nem tehetek bele minden egyes Kárpáti-könyvbe egy cetlit, hogy hol ír badarságokat. Egy igénytelen verseskötetre csak legyint az ember, egy a tényeket durván meghamisító irodalomtörténeti munkának szánt dolgozatra talán már nem lehet. A szerző jóindulatát nem vonom kétségbe, de a tájékozatlanságából adódó félreértései nem elnézhetőek. Felesleges lenne azonban itt számba venni az összes hibát, mert a korrigálás kitenne egy nagy terjedelmű művet. És maga a felsorolás a kötet jelentőségét hangsúlyozná, talán azt jelezné nekünk, hogy fontos a korrekció. De nem fontos. Nincs mit helyrehozni. Ez a könyv megnyugtatóan nem tud "beavatkozni" a miskolci irodalomba (ha van olyan), az elődjéhez hasonlóan (Irodalom Miskolcon I.) remélhetően a maga szép csendességében elfelejtődik. Alszunk rá egyet, s kihullik az emlékezetből. Ám a nagy szunya előtt néhány félreértést mégis jó lenne tisztázni, mert talán az se mindegy, mit kell felejtenie az embernek.
Kárpáti Béla szerint az Új Bekezdés (továbbiakban: ÚB) értékét, presztízsét emeli az a kontinuitás, melyet két vezetőjük, Vass Tibor és Zemlényi Attila az Új Holnap (továbbiakban: ÚH) szerkesztőiként képviselnek. Zemlényi Attila nem hogy vezetője, tagja sem volt soha az ÚB-nek.
Kárpáti az ÚB volt alelnökét, Kabai Zoltánt a Bruthalia magazin munkatárásnak nevezi ki. Kabai Zoltán soha nem volt a Bruthalia munkatársa. Kárpáti mintha "ÚB-Bruthalia oda-vissza" akarna tévedni egyet-egyet.
(Méhes László azt írja ma az Észak-Magyarországban [továbbiakban: ÉM], hogy egy fiatal költő azon háborog, hogy szépírói életrajza nem úgy jelent meg Kárpáti könyvében, ahogy ő azt megírta; azt írja továbbá: "Más értelművé tett önképe azonban finom jelzés arra, hogy mást jelent az "irodalomcsinálás" annak, aki írja, mást, aki ír róla, és megint csak mást annak, aki olvassa." Persze, hogy mást jelent, de Méhes sem hiheti, hogy Kárpáti más értelművé tett költő-önképei miatt indokoltan lesz Zemlényi az ÚB vezetője, Kabai a Bruthalia munkatársa. Méhesnek valószínűleg nem tűnt fel sok "elírás", mert ha pontosan tudná, mikre keres a mai cikkében mentő körülményt, akkor fölvetődne benne a kérdés, szabad-e a költők által a szerzőnek leadott önképekhez bármit is hozzávegyíteni. Kárpáti más értelművé tett önképei, ezek a sajnálatosan finom jelzésekké aposztrofált torzítások között például olyan állítás is szerepel, mely a Zemlényi által is szervezett, ma is működő Máger-féle irodalmi szalont az ÚB hatásának könyveli el.)
Az ÚB akkor szüntette meg magát, amikor ráébredt, hogy kihasználta lehetőségeit, elérte az alapítói által megfogalmazott célt, amit nem volt érdemes tovább lebegtetnie a saját szeme előtt, csak azért, hogy vezetői üljenek a babérjaikon, kiélvezzék a jól végzett munka eredményeit. Most mondjam azt, hogy a saját megszüntetésével is példát akart mutatni, hogy tisztességesen le lehet zárni valamit? Nem mondom. Az egyesület mitológiáját építgetnem itt annyit jelentene, mint egy faszagyerek-oklevelet adni saját magamnak. De ezt anyaggyűjtése folyamán elmondtam személyesen Kárpáti Bélának, mármint nem a faszagyerek-oklevelet, hanem az ÚB megszüntetésének okait. Arról is beszéltem neki, hogy nagyjából idejében sikerült fölmérni, hogy az ÚB kinek mit hozott a konyhára, s azt is, hogy mennyi kárt okozott az "irodalomnak". Az ÚB belátta, hogy kiadott számos bűnrossz könyvet, amiket ki kellett adnia, mert azok kényszerűen együtt jártak a nyíltságból fakadó dilettantizmusával, s a 95-ös sikerei már nem voltak együtt vállalhatóak ezekkel. Az ÚB megalapítása után hamar ráébredtünk: ahhoz, hogy helyben el tudjuk érni céljainkat, országos szervezetté kellett váljunk. Számomra, másoknak is bevallottan '94-ben szűnt meg az egyesületesdi, amikor a Tokaji Írótábor Másfél évtized magyar költészete című tanácskozására megírtam, hogy elegem van az egyesület köré csoportosult műkedvelőkből.

(Ennek köszönhetően olyannyira letisztulhatott a kép, hogy 95-re az Időjeleket sikerült azzá formálnunk, amivé eredetileg terveztük: a lap azévi négy tematikus száma áttörést jelentett mind a készítői, mind a szerzői köre számára. [Az ÚB kiadványaiban olyanok debütáltak, mint Gyukics Gábor, Filó Vera, Fenyves Marcell, Király Levente, Kabai Lóránt (k.kabai lorant), Balogh Robert, Zsille Gábor, L. Simon László, Novák Valentin, Pintér Sándor, Székelyhidi Zsolt; publikált többek között Bohár András, H. Nagy Péter, Kolumbán Melinda, Sőrés Zsolt, Szijj Ferenc, Zilahy Péter, Papp Tibor, Papp Sándor Zsigmond, Határ Győző, Bertók László, Cselényi Béla, Cséka György; a képzőművészek közül többek között Sóváradi Valéria, Fazakas Tibor, Madácsy István, Matzon Ákos, Pantl Mihály, Mocsári Mária, Fátyol Zoltán, Kling József, Magén István, fenyvesi Tóth Árpád, Orosz Csaba, Síró Lajos, Bátai Sándor; Chris Cutler (UK), Bartolomé Ferrando (Spanyolország), Giovanni Fontana (Olaszország), Le K'dar és Judith Nem's (Franciaország).


A 94-es önretorziót követően - ellentétben a jól bevált gondolat- és vagyonátmentési technikákkal, miközben leszámoltam az irodalmi civil szervezet nyíltságának létjogosultságával - nem kezdtem el építgetni az ÚB-ből egy elit társulatot. A hivatalos megszűnés azon módját kerestem, mely során az egyesületet létrehozó gondolat, az alkotómunka közösségépítő ereje, a közösség egyéni alkotómunkára gyakorolt hatása ne szenvedjen csorbát. Ma milyen hülyén hangzik ez alkotómunka-közösség-építő-erő. Elég, ha a Kelet (Irodalmi és Társművészeti Egyesület) utóbbi tízéves agóniájára gondolok. A kérdés tehát az volt: hogyan lehet lerázni a jogi személyiség hivatalos kötöttségeit, hogy más, intézményi(bb) keretek között folytatódhasson a tehetségkutatás és tehetséggondozás? Erre akkor kívánkozott a legmegfelelőbb alkalom, amikor '96-ban a felújított Rákóczi-házba kerülhettem múzeumi népművelőnek: a galériában a Miskolci Képes Műhely (továbbiakban: MKM) lehetett többek között az ÚB ügyének továbbfolytatója: Dobrik Istvánnal, a galéria igazgatójával, Bán Andrással, a galéria külsős művészettörténészével, és Urbán Tiborral, az ÚB képzőművészeti vezetőjével (később a galéria grafikus-kiállításrendezőjével) közösen, négyesben alapítottuk meg a MKM-t. (Okulva az egyesületesdi létből, a MKM nem lett jogi személyiség: "alapító okirata" szerint művészeti baráti-szakmai társaság lett. '98-ig működött, míg Bán András és jómagam a galériában dolgoztunk.) Az ÚB vagyonát átadtuk a Szépmesterségek Alapítványnak, így a MKM a Petró-házban gyakorlatilag az ÚB továbbfolytatása lehetett. A MKM '98-ig a Petró-házban szervezte a nagy népszerűségnek örvendő irodalmi és képzőművészeti programjait - ugyanabban a székben, ugyanazok között a bútorok között ültem, ugyanazzal a készülékkel telefonáltam, mint tettem azt az ÚB szerkesztőségében, mert erre a galéria nagyvonalúan lehetőséget adott. Csakhogy akkortól kezdve ugyanazért a munkáért, amit az ÚB-ben a nehezen megszerzett eszközök segítségével grátisz végeztem, a Galériában közalkalmazotti fizetést kaptam. De honnan is tudhatná mindezt Kárpáti Béla?, akit, mióta az eszem tudom, soha nem láttam egyetlen irodalmi vagy képzőművészeti rendezvényen sem.


(A Petró-házban Mihez Képest Estek címen futottak a programok, ahol az ÚB "örökségeként" önálló kiállításon mutatkozott be Hegedűs Mária és Més-záros István, kiállításokat nyitottak meg ill. köteteikkel szerepeltek: Nagy Pál, L. Simon László, Gyukics Gábor, Székelyhidi Zsolt, Novák Valentin, Nyilas Atilla, Zemlényi Attila, Pálinkás István, Petőcz András. Kiállítottuk az Élet és Irodalom antológiának illusztrációit, a Nyíregyházi Főiskola és a miskolci Gábor Áron Szakközépiskola végzős hallgatóinak munkáit; a MKM felfedezettje a galériájában debütáló Lenkey-Tóth Péter; a Többlet(t) kiállításon szerepelt többek között Borgó, Fejér Ernő, HAász Ágnes, Ádám János, Bohár András, Drozsnyik István, Máger Ágnes, Varga Éva; önálló tárlaton mutattuk be Misch Ádám, Kling József, Schwarz Volker, Pataki János, Fátyol Zoltán, Holb Margit, Horváth Kinga műveit. Mindezt azért sorolom, hogy fölhívjam rá a figyelmet: a MKM-ben oly szorosan együtt járt a képzőművészet az irodalommal, ahogy arra korábban nem volt példa a városban - és [nem Kárpáti szerencsétlen ÚB-Zemlényi analógiájára utalva] erről még annyit, hogy ez a tendencia látszik visszaköszönni a Máger-szalonban. Az ÚB közvetlen "öröksége" továbbá a MKM invitálására a Kabai-fivérekből [Zoltán, Lóránt, Csaba] megalakult ÜljLeBélaSzedekLevest Munkacsoport, amely performanszokkal, happeningekkel a MKM működése végéig rendezvényeinek szinte állandó szereplője volt. A MKM volt életre hívója a Lerch Tamás-Mohay Orsolya-Hajnal Gábor által Egyenes beszéd címmel tartott happening-sorozatnak. A MKM Kő kövön címmel '97-ben rendezett nemzetközi művészeti fesztivált, ahol egy küldeményművészeti kiállítás apropóján lépett fel verseivel Nyilas Attila, Zemlényi Attila, Fecske Csaba, Tornay Mari. A "személyes érintettség" okán ezen programok jelentősége valódi súlyánál fogva számomra jóval jelentősebbnek tűnhetnek, mint mondjuk egy (irodalom)történetírónak, azonban - még ha rövid időszakról lévén is szó - egyáltalán nem tudni róluk: bűnös akarnokság vagy vétkes kényelem.)


A tételes APEH-vizsgálat, melyet a hatóságnak az egyesület hivatalos megszűnését követő öt éven belül lehet elvégeznie, idén tavasszal megtörtént. Két héttel az öt év lejárta előtt (!) beidéztek, hónom alá kellett csapnom az ÚB bőröndöt. A naplófőkönyvön csámcsogó hivatalnokok Kárpáti Bélához hasonlóan barátian a vétkes kényelem-bűnös akarnokság problémakörét feszegették. Értetlenkedtek, hogy miért kellett megszüntetni azt az egyesületet, amely ötéves fennállása alatt közel 4,5 millió forint bevétellel gazdálkodhatott - civil szervezet ilyen támogatottságát ugyanis ők nem tapasztalták a praxisukban. Megnyugtattam őket, hogy én se. Kérdeztem, nem tűnt-e fel nekik, hogy munkabérre, honoráriumra egyetlen fillért nem fordítottunk. Maguk ingyen dolgoztak?, kérdi. Ingyen, mondom; ez volt az ügy egyik lényege. Nem fizettünk senkinek - ez kezdetben profi amatőrizmus, később amatőr profizmus. Megszüntetéséig hittünk benne, hogy jó ilyen hülyének lenni. És jó volt, higgyék el.
Az egyetlen szabálytalanság, amit az APEH felfedezett az ÚB működésében, az egy ezer forintos túlfizetés volt. Valaki ráutalt a számlájára ennyi munkaadói (vagy munkavállalói? mit tudom én) járulékot. Milyen gyönyörű tévedés ez: az egyesület, amelyik soha nem fizetett senkinek honoráriumot, ezer forint munkaügyi plusszal nem tud elszámolni.
Bárcsak Kárpáti Bélának lennének ilyen gyönyörűek a tévedései. De ő Porkoláb Tibor '96-ban megjelent, a miskolci irodalomról szóló cikkét - melynek következményeként Horváth Gyula szervezett egy emlékezetes haszontalanságot az ÚH szerkesztőségének tőszomszédságába, a TIT Kazinczy klubjába - a Holnapba és nem az ÚH-ba teszi. Tornay (szerinte Tarnai) Mari legutóbbi könyvét a Széphalom Közműhelyek adja ki - vett-e kezébe a szerző valaha a Széphalom Könyvműhely, vagy a Felsőmagyarország Kiadó könyveiből akár egyet is, vagy olvasott-e pl. Esterházyt, Új Sympoziont, Hajdu Gábort, hisz következetesen többször elírja ezeket a neveket.
Kárpáti több helyütt azt bizonyítja, hogy nem érti a nyelvet, amin ír. "Csorba Piroskának 37 közlése jelenik meg lapban" - Kárpáti Béla szerint Csorba Piroska nem verseket, hanem közléseket írt. Következő: Serfőző iskolai végzettsége ellenére "a versrovatnál nem támadtak nívótlan tévesztések". Kérdezzük meg, hogy Serfőzőnek nívós tévesztései támadtak volna, ha továbbtanul? Ne kérdezzük. Para-Kováccsal szólva, az agyam ott dobja le az ékszíjat, mikor azt írja, hogy a bölcsész egyesület alapszabályzatában elfogadták az Igaz Magyarságért kitüntetés átnyújtását és a díszdoktori címet. De hagyjuk ezeket, tömérdek hasonló bakit szült a szerző.
Kárpáti azt írja: "Történeti szemlémben sorba vettem Miskolc és tájkörzete minden meghatározó irodalmi tényezőjét." Ha ez így lenne, akkor az ÉM irodalmi mellékletének történetét nem zárná le a Cseh Károly-korszakkal, hanem tudna a Látókört követő Literátorról, amely 95-97 között közel harminc tematikus összeállítással gazdagította az ún. "helyi irodalmat". (Annyira utálom ezt a kifejezést, hogy az csuda.)


Tandori Dezső, Nagy Pál, Szkárosi Endre, Térey János, Jász Attila, Gyukics Gábor, Szénási Miklós, Zsille Gábor, Balogh Robert, L. Simon László, Székelyhidi Zsolt, Magyari Barna, Szentmártoni János először a Borsod megyei napilapban (megkockáztatom: legtöbbjük először vidéki napilapban). A "megyei" derékhad, Serfőző, Horpácsi, Fecske, Cseh, Nyilas, Béki, Zemlényi, Kabai Zoltán, Hegedűs Mária, Tornay Mari, a fiatalabbak közül Papp János [később Gánóczy György], Kornya István, Kabai Lóránt [k. kabai lorant], Fekete Péter [Kabai Csaba], T. Sipos László, Bán Olivér. Persze ott voltak az "újrapályakezdő" Varga Rudolf és az "örök-eltűnő" Szőke Lajos írásai is, le kellett tudni az erőtlenebb "helyi törekvéseket" is.
(Ne legyenek mellékesek a Literátor idején az ÉM-ban megjelent képzőművészek sem: Gaál József, Galántai György, Sós Evelin, Vörös András, Pataki János, Urbán Tibor, Drozsnyik István, Laczkó László, Sütő Róbert, Halmai László, Kerekes Csaba, valamint Ádám János fotográfus [Tandori, Més-záros, Szenti Ernő, L. Simon, k. kabai lorant képeikkel is jelen voltak]; s nem tartozik szorosan e tárgyhoz, de a hív dokumentativitás kedvéért - ha már Kárpáti figyelemre se méltatta ezt a korszakot a "tájkörzet minden meghatározó irodalmi tényezőjének" számba vétele során - emlékeztetnem kell a szerzőt, és a szerző könyvét majdan - remélhetőleg nem - használó olvasókat, hogy számos elektrografikus, mail artos műveit ezidőtájt Filip Gabriella [akkor az ÉM kulturális rovatvezetője] és Görömbölyi László [akkor az ÉM főszerkesztője] áldásával "belophattam" a lapba: Clemente Padin [Uruguay], Marcello Diotallevi, Bruno Pollacci [Olaszország], Mary Rose Pudelko (Németország), Lloyd Godman (Új-Zéland).
Bízom benne, lesz még olyan napilap mifelénk, amelyben reprodukálódhat ez a színvonal. Bár nincs rá semmi garancia, hogy az Kárpáti Béla "irodalomtörténeti" nagyítólencséjén keresztül láthatóvá válik majd. [Előre megfontolt szándékkal az irodalomtörténeti-t és nem a nagyítólencsé-t idézőjeleztem.] Kárpáti Bélának a Literátort nem említenie: bűnös akarnokság, avagy vétkes kényelem?
Nem elhanyagolható a Déli Hírlap Provincia című - az ÚB Kelettel való összefonódására-összefogására és ékes "szakmai" különbözőségükre egyaránt példaként hozható - irodalmi melléklete, amelyet 1994-1995-ben kéthetente az egyesületek felváltva szerkesztettek; az ÚB részéről Kabai Zoltán összefogásával. Az Új Északban 1995-1996-ban Cseh Károly és Fecske Csaba szerkesztett egy-egy irodalmi oldalt, Cseh ÉM-os Látókörének szerkesztői gárdáját mentette át, Fecske Nyitnikék címmel igényes gyermekirodalmat szerkesztett (az oldalon a klasszikusok mellett az ÚB közvetítésével megjelent többek között Király Levente).
De ballépés megfeledkezni az ÉM Serfőző-féle Kilátójáról is: a havonta szerkesztett egyoldalas melléklet szerzői között szerepelt pl.: Balla D. Károly, Gál Sándor, Gyüre Lajos. Végül és utolsósorban [mert Vass Tibor szerkesztette]: három megyei napilap [Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, Hajdú-Bihari Napló] kéthetente megjelenő közös ifjúsági mellékletének, a Jövünknek is volt "irodalmi rovata".


Kárpáti az írja: "Sajnálatunkra kimaradt (többszöri invitálásom ellenére) Csorba Piroska (nem tudni, mi okból nem kívánt e seregszemlében részt venni, ahogyan mellőzte a Hit a szóban című Kelet-antológiát is,) Horváth Gyula és Vass Tibor is), akik több megkeresés) ellenére elmulasztották anyagaik elküldését."
Hát fogalmam sincs, hogy Gulyás Mihály, Papp Lajos, Kabdebó Lóránt, Serfőző Simon és Fecske Csaba hogyan egyezhetett bele nyugodt szívvel, hogy anyagaik megjelenhessenek ebben a könyvben. Nevüket a szerző még az impresszumban is felsorolja, mint akiknek "támogató és kritikai közreműködésükért" köszönetet mond. A szerző okosan áthárított felelőssége ez, avagy az érintetteket valóban komoly támogató és kritikai közreműködésükért illeti köszönet? Ha itt és most nevük impresszum-béli jelenlétét kikérték maguknak, akkor vajon felmenthetőek-e a felelősség alól? Szó lehet-e bármilyen felelősségről?
(Persze, jegyzem meg, ha megtörtént is ez az elhatárolódás, utólag könynyebb elhatárolódni, azt mondani, jaj én kérem nem tehetek róla, a szerző bűnös akarnokságból vagy vétkes kényelemből használta védjegyként a nevemet, mint teszem azt, szót emelni a készülődés stádiumában, úgymond "letiltani" a saját anyagomat és nem jóindulatúan elnézni mindezt, hogy hát majd lesz belőle valami? Esetleg titkon abban reménykedtünk, hogy ez a kötet nem fog megjelenni? Esetleg arra gondoltunk, hogy megússzuk itt Önök előtt ezt a nyilvános, kényelmetlen elhatárolódást? Vagy jó nekünk jelen lenni ebben a könyvben? Vagy egyszerűen csőbe húzott bennünket a szerző? S így akár bekerülhetett volna Galilei neve is a tisztelt grémium tagjai közé? Lehoznám most a csillagokat is az égről, ha tudnám a választ.)
Az, hogy Csorba Piroska, Horváth Gyula vagy Vass Tibor kimaradt, nem háríthatja el a felsorolt szerzők felelősségét sem - függetlenül attól, hogy Csorba Piroska és Horváth Gyula irodalomból való elmaradását a 90-es évek közepétől mindannyian tapasztalhattuk. Vass Tibor felszólalása itt meg azt jelzi, hogy nem hótziher, hogy a kimaradás elég elhatárolódás - nem holtbiztos tehát, hogy elegendő kimaradni ebből és kész.
No de hogy veheti elejét az ember egy ilyen könyv megjelenésének? Mi jogon, ki és hogyan avatkozhat közbe? Azzal, ha én az anyagommal nem támogatom, plusz egykedvűen elnézem ezt a ténykedést, megyünk valamire? Ha már megjelent, mi a teendő? Kinek kellene föllépnie ahhoz, hogy kikérje a kötet nyilvánvaló tévesztéseit? Egyáltalán: föl kell-e lépnie valakinek, vagy hagyjuk a francba az egészet?
Isten ments, hogy sebtében egy olyan tisztelt grémium felállítását javasoljam, amely megjelenésük előtt cenzúrázza az ilyetén műveket. De ahogy Horpácsi Sándor mondaná: nézzenek magukba, író elvtársak: mi a francnak vannak itt olyan jogi személyiségek, mint a Magyar Írószövetség Észak-magyarországi Csoportja, a Felsőmagyarország Művészeti Alapítvány, (a Kelet Irodalmi és Társművészeti Egyesületet nem szívesen említem, nem tartom őt számon), ha képviselőik közül Kárpáti Béla bárki nevét büntetlenül felhozhatja, és köszönetet nyilváníthat kritikai közreműködésükért? Beírhatja támogatóként a város és a megye nevét? Kérjük meg a filharmóniát, hogy adjon ki sajtóközleményt, nem jó ez a könyv? Vagy most jól eldádázzuk a könyvet, és ezzel a dolog el van rendezve?
Nem tudom, hisz a kötet támogatói között Miskolc és a megye is ott van, persze őket nincs miért hibáztatni, a virágozzék minden virág elve alapján a hatalom nem gerjeszthet felesleges indulatokat.
A kötetet kiadó bölcsész egyesület felelősségét már nem is firtatom, hisz a könyv szerzőjéhez hasonlóan az alapító-elnökasszony is az alkotók között, terjedelmes anyaggal van jelen, érdekei, általam tisztelt ambíciói tehát nyilvánvalóan megkívánták a tisztes pártfogást.
Azt meg csak egy fél percig bolygatom, hogy a bemutatón - amiről egy kis közjáték után, rögtön az elején leléptem - a helyet adó intézmény, az ÚH kiadója nevében kértem egy tiszteletpéldányt, s arra való hivatkozással nem kaptam, hogy nem vagyok a kötet szerzője, tehát nekem nem jár. A tiszteletpéldányt osztogató bájos hölgy antipátiáját boldogan kifejezve állta utam a könyvért dulakodók sorában. Sebaj, hiába vártam soromra, én nem szenvedek szerkesztő-rangkórságban, de ne gondolják azt, hogy jól kibasztak velem.
Talán semmi gond nem lenne a könyvvel, ha nem az Irodalom Miskolcon címet adja neki, hanem azt, hogy A miskolci irodalomról egy Tátra utcai lakos szemével. Egye fene, akkor legfeljebb nem érdekelne bennünket.


(Ilyen átfogó munkába azok sem kezdenének bele, akik tudják, hogyan lehetne, hogyan lenne érdemes erőszakkal "meglokalizálni" az irodalmat. Néhány napja Ukrajnából kértek fel, hogy egy az interneten szerveződő, virtuális irodalmi konferencián fejtsem ki véleményemet a kárpátaljai irodalom anyaországi befogadásának problematikájáról. A felkérést tisztelettel visszautasítottam azzal, hogy bánt az "anyaországi befogadás" kifejezés, és nem tudom létezik-e /számomra/ kárpátaljai magyar irodalom. Azt az idióta hasonlatot hoztam, hogy ez kábé olyan lenne, mintha a mai konferenciánkra számba kéne vennem a B.-A.-Z. megyei irodalom befogadásának Heves megyei problematikáját, vagy a Budapesten születő irodalom befogadásának problematikáját feszegetném Miskolc első, második vagy harmadik kerületi lakosságának körében. Engem nem foglalkoztatott soha, hogy hol születik magyar nyelvű irodalom, esetleg akkor érdekel(t), ha az adott szépírás arról szól(t), hol születik. Ilyesformán talán azt sem tudom, Miskolc-belváros anyaország-bélibb-e /bennem/, mint a zuglói munkahelyem. Meglehet, az irodalomtudósok értenek az irodalmi geográfiához, én talán csak újabb kérdéseket tudnék felvetni: azzal meg nem megyünk semmire. De kell is menni a miskolci irodalom témában valamerre? Van-e olyan egyáltalán?)


Méhes László mai cikke szerint e találkozó rávilágíthat arra, hogy az elmúlt évtizedben nem igazán számolódott el az e vidéken születő irodalom jelentősége. Azt kell mondanom: semmi jelentősége nincs addig, se az irodalomnak, se az elszámolásának, amíg a Kárpáti-kötethez hasonló kiadványok Miskolcon megjelenhetnek.