PROGRAMOK
SZIMA    ARCKÉPCSARNOK    PROGRAMOK    MŰKÖDÉS    MAB

Kiállítások
   Jószay Zsolt székfoglaló kiállítása
•  Fotók
   Lóránt János Demeter székfoglaló kiállítása
   Vass Tibor kiállítása
•  Művek
Előadások
   Jánosi Zoltán székfoglaló előadása
•  Fotók
   Fecske Csaba székfoglaló bemutatkozása
•  Fotók
   Rudolf Mihály székfoglaló előadása
•  Fotók
   Jurecskó László székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kishonthy Zsolt székfoglaló előadása
•  Fotók
   Kárpáti László és Porkoláb Tibor székfoglaló előadása
   Cs. Varga István székfoglaló előadása
Egyéb Programok
   Feledy Gyula (1928-2010)
   Magyar Tudomány Ünnepe 2011
•  Fotók
•  Meghívó
   A Napjainktól az Új Holnapig
•  Vass Tibor
   Kondor Béla-emlékest
•  Fotók
•  Meghívó
   Honlap debütálás
•  Fotók
   Lillafüredi koszorúzás
•  Fotók
   Dobrik István írásai
   Múzsák kertje
   Széchenyi Istvánra emlékeztünk
Művészeti Szabadegyetem
   Művészeti Szabadegyetem 2013/2015
   Művészeti Szabadegyetem 2012
   Művészeti Szabadegyetem 2011
   Művészeti Szabadegyetem 2010
   Művészeti Szabadegyetem 2009
•  Fotóalbum
   Művészeti Szabadegyetem, 2008
•  Fotóalbum
Megnyitó szöveg

Vass Tibor
Valaméjk világ tökös fiúja
Lóránt János Demeter székfoglaló kiállítása elé

Nem nagyon értettem, miért kell nekem okvetlen Békésszentandrásra mennem, elég lesz nekem valaméjk rá jellemző világot, például Mezőtúrt megnézi, ahol Lóránt János Demeter lakcímbejelentésileg él.
Most annyi fér az időnkbe, lakcímbejelentett helyet megnézni, Berekfürdőn írótáborozok, átruccanok innen Mezőtúrra, sikerült a táborvezetőt rábeszélnem arra, hogy egyik délelőtt neki is okvetlenül meg kell néznie ezt a lakcímbejelentett Lóránt-helyet.
A táborvezetőnek van kocsija, nekem nincs, nekem dolgom van Mezőtúron, úgy csináltam, legyen a táborvezetőnek is, érdeklődés-felkeltésben is jó vagyok. Jó, vagyok akkor Mezőtúron és kész, megnézem Lóránt János műtermét, megihlet, hazajövök, megírom, megihlem, és kész.

No de jött az okvetlenség, János ragaszkodása, Békésszentandrás megnézése, és annyi lett az ihletnek. Ihlet egyébként sincs, mondta egy szerkesztőnő, az maszatolás, munka van, le kell ülni dolgozni és kész, tehát a maszatolásnak lett annyi, nem az ihletnek, mikor Békésszentandráson jártam.
Jött a maszatolás helyett valami egészen más, egy kibővült hamismás, melyért elsősorban felelősségre vonható tárgy egy kézbe simuló Lóránt-szobor Békésszentandráson – a Lóránt által fatanyaként emlegetett házban simul kezembe egy kis faszobor, Tökös fiú, mondja János, szemeibe befészkelt a fürkészdarázs: a szoborszemnek vájt lyukakban él egy-egy fürkészdarázs-magzat – most mondja valaki, hogy ebben a szoborban nincs élet.
      
Az evolúció elméletét állítólag a fürkészdarazsaknak köszönhetjük, Darwin miattuk tért ki istenhitéből, fel nem foghatom – írta egyhelyütt –, miért alkotta volna egy jóságos és mindenható isten a fürkészdarazsakat azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy belülről, elevenen falják fel a hernyókat. A Tökös fiú szerencsére csak áttelelőhely, nem fogják tavaszra felélni ezt a búvóhelyet.
Búvóhely, majdnem-hülyén hangzana, ha ezt mondanám Békésszentandrásra, és a szobraival kapcsolatban már mondtam neki Mezőtúron egy majdnem-hülyét, olyanok ezek a szobrok, mintha most másztak volna le a képeidről, erre azt mondja Lóránt, ezt már mondták mások is. Utálom, ha olyat mondok, amit más is mond, pláne előttem; nem mondok a szobrairól semmit, azon gondolkodom, mennyivel másabb élet az, ami rajta van egy szobron, pl. egy köztérire rászáll egy gerle, egy kiállítótermesen végigvonul egy hangya – ebben benne van az élet, itt a lét önkeze által nem véget vet, hanem elejét veszi a látás-dolognak; ez lesz a látás eredete, ezen a szerven keresztül érződik a fény, mely önmagát élteti, akár fa a szút, önmaga testét táplálékul kínálva, élet-belül perceg, órázik, napozik, szú ne legyen róla több.
Lóránt János egyik ilyen szeme valaméjk világnak. A szemébe mondom, nem két szeme közül az egyik: őt használja valaméjk világ mindkét saját szeméül, amikor épp alkotni akar, amikor épp úgy tartja kedve, hogy Lórántosat akar alkotni.
Valaméjk isten valaméjk látás-szobra ő, saját Tökös fiúja, a világlátás mobil installációja, aki ha jól akar látni, ha meg akarja érni a tavaszt, szemébe Lóránt-magzatot ültet.
Beteszi Lóránt-szemét valaméjk világ, s rajta keresztül alkot, ebben a szemvillanásban születnek a művek, lásd szentandrási hűtő-installáció, antikolt, mondja Lóránt, mű-rozsdásított, hogy azt higgyék a betörők, régi, ne vigyék el, ne vessenek rá szemet. A hideg kiráz ettől a hűtőtől, kár hogy nem lehet itt.
Ha lehunyja Lóránt-szemét az ég, betesz más szemet. Kun Marcella nagyon, ő nagyot nő a saját szemében. Ki tudná számba venni, vajon hány rövid- és hány távollátó csereszeme van valaméjk világnak, hány előtt izgul a számunkra érzékelhetetlen kontaktlencse, hányra hasztalan tesznek sugárzás ellen védő napszemüveget.
És hogy szeme-e egyáltalán valaméjk világnak egyik-másik alkotónk, azt jól látjuk mi is. Az is biztos, hogy Lóránt-pótló szeme nincs valaméjk világnak. Rajta keresztül történhet csak mindez, ami körbevesz bennünket ebben a galériában.)
Békésszentandrásról visszafelé megállunk egy rizsföld mellett. Soha életemben nem láttam még rizsföldet. Szedek egy csokorra valót, útközben János gyermekkori élményeiről mesél, iszom szavait és a rizsmagzat tejszerű nedvét. Berekfürdői szobámban elmélkedem a fényezetten és fényezetlenen, árizsen és bérizsen, fehéren és barnán.
A rizs benne foglaltatik a frizsider szóban. Az antikolt hűtőről van egy fényképem, itt a szövegem hátoldalán. A hűtő hátoldala ugye fűt, valaminek melegben kell tartania a szöveg derekát.
Mezőtúr eddig csak egy kis fémtábláról volt ismerős, egy gyermekkori, honvédségi, párdon, néphadseregi oktatásokon használt táblagyűjteményből, apám mentette a Petőfi laktanyából, mecsbox méretű közlekedési jelzőtáblák, helységnévtábla-makettek, köztük volt Mezőtúré is. A gyűjtemény e darabja van már meg csak, Hernádkakon szolgál, s most se rázzon ki a hideg, apám a mai napig hűtőalátétnek használja. Hogy ne billegjen frizsider, Kakon Mezőtúr tart vízszintben.
Berekfürdői szobám szekrényének felső polcáról kikandikál Hollandiában vett sapkám, ami rajtam volt, mikor a mezőtúri lakcímbejelentett ház udvarán álltam, egy hollandiai kislány holland tehenet ábrázoló falfestménye előtt. Így kandikálhatott ki Vass Tibor nem lakcímbejelentett, ideiglenes berekfürdői a  békésszentandrási fatanyából, kezében a Tökös fiúval, kinek szemébe akkor a boldogság költözött.
Olvasom a Kertészet és Szőlészetben, mióta hernádkaki is vagyok, ilyeneket is olvasok, hogy számos magyar biogazda Hollandiába utazik fürkészdarazsat venni, a levéltetűk ellenségét ott tenyésztik, megéri nekik innen elmenni érte és drága pénzeket adni értük. Itt meg csak úgy élnek és belefészkelnek a Tökös fiúba. Micsoda gazdagság.
Mióta Békésszentandráson jártam, sajnálom, hogy nincs szülőfalum, szülővárosom van, az hiába nagyobb, mégis kevesebb, szóval Lóránt János szülőfalujában jártam óta jobban értem – hogy csak szűkebb pátriánknál és a mai napnál maradjunk – Fecske Csaba szögligeti ragaszkodását is. Ő velem volt Szentandráson, elcsaltam Lóránthoz magammal, érti és érzi, miről beszélek. És Önök is érezni fogják, ha egyszer, egy mainál csendesebb napon majd újból erre járnak és benéznek ide.
Mindenkinek haza lehet menni ezekbe a képekbe. Otthon érzi magát közöttük az ember, magára és magába nyithat, kopogtatás nélkül.
Szíveskedj beljebb fáradni, mondja magának a tárlatlátogató, s valóban beljebb fárad, elnézi belülről, hogy rak fészket szemébe az öröm.

Elhangzott a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának rendezvényén, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága székházában, Miskolc, 2006. szeptember 22.